Felhasználás és adatvédelem

Jelen honlap használatakor Ön elfogadja az alábbi feltételeket, függetlenül attól, hogy azokat elolvasta-e vagy sem.

Ihász Csaba Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft. (a továbbiakban: Szolgáltató) a tulajdonosa vagy a feljogosított használója a honlapon található bármely szöveggel, képpel, hanggal és egyéb anyaggal kapcsolatos szerzői jognak és más szellemi tulajdonjogoknak.

A vállalkozás tiszteletben tartja a szerzői jogokat és az oldalon engedély nélkül nem használja mások szellemi termékeit és tudatosan nem sérti meg az idevágó jogszabályokat. Ha ennek az ellenkezőjét tapasztalja, haladéktalanul értesítsen bennünket, hogy a jogsértést mielőbb megszüntethessük.

Ön jogosult a www.kehidaetterem.hu honlapját olvasni, arról nyomtatással, adathordozóra történő letöltéssel másolatot készíteni, de csak kizárólag személyes jellegű, magán és nem kereskedelmi célra.

Tilos a honlap bármely részének másolatát eladni anyagi haszonszerzés céljából, továbbá kizárólag a tulajdonos hozzájárulásával lehetséges a honlap bármely részének megváltoztatása vagy más műbe, publikációba, honlapba építése, akár elektronikus, akár nyomtatott formában.

Az itt leírtakon kívül a honlap tulajdonosa semmilyen más felhatalmazást, jogot nem engedélyez a honlapjával kapcsolatban. A honlap tulajdonosa fenntartja magának a jogot arra nézve, hogy bármikor, amikor szükségesnek tartja, előzetes figyelmeztetés nélkül, bármilyen változtatást, javítást, módosítást végezzen honlapján.

Google Analytics:
Jelen weboldal a Google, Inc. („Google”) által nyújtott Google Analitika webanalitikai szolgáltatást használja. A Google Analitika „sütiket” („cookies”), az Ön számítógépén elhelyezett szövegfájlokat használ, melyek célja, hogy segítse a weboldal használatának elemzését. A „süti” által generált, a weboldal használatára vonatkozó információkat (beleértve az Ön IP-címét) a Google egyesült államokbeli szervereire továbbítja és ott tárolja. A Google ezeket az információkat a weboldal Ön által történő használatának értékelésére, a weboldalon végrehajtott tevékenységekről szóló riportoknak a weboldalak üzemeltetői részére történő összeállítására, valamint a weboldalon végrehajtott tevékenységekkel és az internethasználattal kapcsolatos egyéb szolgáltatások nyújtására használja. A Google továbbá átadhatja ezeket az információkat harmadik felek részére, amennyiben ezt törvény írja elő, vagy az adott harmadik felek a Google megbízásából feldolgozzák az információkat. A Google nem társítja az Ön IP címét a Google birtokában lévő egyéb adatokkal. Böngészője megfelelő beállításainak kiválasztásával Ön visszautasíthatja a „sütik” használatát, azonban felhívjuk figyelmét, hogy ez esetben Ön nem fogja tudni kihasználni jelen weboldal összes funkcióját. A jelen weboldal használatával Ön hozzájárul adatainak feldolgozásához a fentiekben meghatározott módon és a fentiekben meghatározott célokra.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.

Tetszik az oldal? Ossza meg mással is!